Monthly Archives: October 2014

ROSTA PÉTER MENTORI PROGRAM – ARCHEOLÓGIA NAPJA, VISEGRÁD – RENESZÁNSZ VACSORA

2014. Október 3-5.

matyas kiraly muzeum

Október 4-én arheologiai napot rendeztek a visegrádi királyi palotában.A rendezvény által az oda látogatóknak lehetősége nyílt egy kicsit visszacsöppeni a középkorba. Ennek a Mátyás-kori légkörnek a megteremtésében segítségre volt a visegrádi Szent György lovagrend lovagi torna bemutatója, a fegyver és az akkori orvosi eszközök bemutatása, az egész napos reneszánsz zene, és a tárlatvezetés, amely során a palotai élet forgatagába is bepillantást nyerhettek a vendégek. A tárlatvezetés egyik unikuma a középkori konyha és konyhaművészet volt.

A nyáron régészeti táborban részt vett kodolányis csapatunk meghívást kapott Buzás Gergely múzeumigazgatótól, a palotában rendezett, 12 fogásos reneszánsz vacsorára. A társaság kapva kapott a lehetőségen és majdnem teljes létszámban (2-en nem tudtak ott lenni) részt vett az eseményen. A szállást is biztosítottak számunkra, újra a diák-házban amely a palota múzeum területén volt. Pénteken délután indultunk le Visegrádra, egy nappal az esemény előtt, kihasználva a lehetőséget, hogy elszabaduljunk Budapestől, és a történelmi városban töltsük az estét. A szállás elfoglalása után rögtön tűzrakás következett, a bográcsgulyás elkészítéséhez. Az este a tűz mellett kellemes beszélgetéssel telt, főleg a nyári régésztábori élmények felelevenítése volt a téma.

Szombaton, kora reggel már mindenki készen állt, mert jelenésünk volt a palota konyhájában. Már ott várt a „mi konyhafőnökünk”,  Kohári Gabriella régész, történelemtanár, művelődésszervező. Kohári Gabriella „2007 októberétől szakmai irányítása mellett kísérleti régészeti tevékenységet folytat Visegrádon, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának rekonstruált Mátyás-kori magánkonyhájában. 2007 és 2010 között évi egy alkalommal, a Mátyás király Napok keretén belül, 2011 óta évente kétszer, másodízben Beatrix királyné Napjához kötődően készíti el az étkeket”. (forrás:www.kozepkorikonyha.hu). A gyors megismerkedés után a Gabriella ismertette, hogy a 12 fogás elkészítése miatt, hosszú, fárasztó, és füstös (akkor még nem sejtettük, hogy mennyire lesz az) munka vár ránk. Ezután kiosztotta az egyes „poziciókat” nekünk. A „tűzmester”, és a vízhordó titulus főleg a csoport férfi tagjaira maradt, az alapanyagok előkészítését, sütését, főzését pedig inkább a női tagok nyerték meg. A legelső és legfontosabb lépést mindenki maximálisan teljesítette, vagyis ittunk egy korty szíverősítőt a „konyhafőnőkunk” ajánlására, az általa hozott pálinkából. Ezután a konyhai eszközök (fözőedények, tálak, evőeszközök) tisztítása következett. Nagyon ügyelni kellett rájuk, mert ezek itt Visegrádon, az ásatások alatt talált égetett kerámia edények, fém főzőedényak másolatai voltak . Ezután elkezdődött az érdemi munka. Az ételek mosása, tisztítása, alapanyagok felvágása, (ez ennyi fogásnál nem kis munka, nem egy átlagos vasárnapi ebéd előkészítése), ezalatt a „tűzmesterek” a kemencénél folyamatosan táplálták a tüzet, közben a kemence mellett egy tüzet raktak a bográcsnak, de a legnagyobb feladat volt, hogy egy parázságyat kellett létrehozni, (főleg a kemencéből szedett parázsból) a fözőedényekben készült ételekhez (12 ilyen kerámia edénynek kellett „megágyazni”). A leghoszabb ideig fövő ételek kerültek legelőször be a fözőedénybe (malac,disznóhús) vagy a bográcsba, az egész tyúk, marhanyelv és a fácán. Ezek készülése közben a kevésbé időigényes ételek előkészítése zajlott. A vége felé a békacombokat, a tyúkot (tűzön) és marhahúsos pitét, fodor fánkot (kemencében) sütöttük. És néhány szót ejtenék a füstről. Gabriella említette, de ezt szerintem nemsokan gondoltuk, hogy annyira megtelik a kemencéből kiáramló füsttel a konyha, hogy gyakran jártunk ki levegőzni. A főzés 6-7 órig tartott, tényleg hosszú volt és fáradtságos, de mindenkit boldogított a gondolat, hogy megkostólhatjuk saját főztünket, és olyan ételeket is ehetünk, amelyeket soha vagy nagyon ritkán. El is jött a lakoma ideje 18 órakor. A hercegi fogadóteremben tálalták a vacsorát. A múzeum zárása után kezdődött a lakoma, már csak a múzeum alkalmazottai, meghívott vendégek és mi kodolányisok voltunk. Kohári Gabriella  a nyitóbeszédében külön kiemelte a munkánkat . A vacsora kellemes beszélgetésben, és a kulinális élvezetek kollektív kritikai megélésében telt el. A nap végén Kecskés Együttes reneszánsz koncertjét élvezhettük, és megismerkedhettünk akkori hangszerekkel és a hangzásukkal. A csapat fele belealudt a koncertbe – annyira fáradtak voltunk. Ezután után mindenki fáradtan érkezett vissza a szállásra, nem maradt energia a hajnalig tartó „bulizásra”, gyorsan ágynak estünk.

Nagyon értékes tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtunk a viságrádi Mátyás király múzeum Reneszánsz vacsoráján. Jó és hasznos folytatása a nyári régész tábornak. A nyár a terep-régészet egy hét volt. Ezen a napon középkori konyhaművészettel pedig egy másik régészeti aspekust próbáltunk ki. A kísérleti régészetet ismerhettük meg, . Az, hogy a palota konyhájában főzhettünk, olyan eszközöket, edényeket, tálakat használhattunk, amik korábban talált régészeti tárgyak másolatai, valamint, hogy az akkor használt főzési módszerrel készítettük el az ételeket, mind segítségünkre volt abban, hogy hiteles képet kapjunk a középkori konyhai életről.

Olajos Norman

2014-10-04-10.22.52 2014-10-04-17.28.29 2014-10-04-17.45.28 2014-10-04-17.50.57 2014-10-04-17.51.01 2014-10-04-18.21.52 2014-10-04 10.39.13 2014-10-04 11.05.30 2014-10-04 13.11.08 2014-10-04 13.11.12 2014-10-04 13.41.56 2014-10-04 13.42.01 2014-10-04 15.50.19 2014-10-04 16.59.20 2014-10-04 19.52.38 2014-10-04 19.52.45 2014-10-04 19.54.08

Rosta Péter Mentori program – Aranyi Péter ALUMNI PROGRAM – Pr kommunikáció gyakorlati kérdése

2014. október 20.

melano logo

Legutóbbi mentori óránkat az Alumni programban résztvevő Aranyi Péter, főiskolánk öregdiákja tartotta, célja pedig gyakorlati tanácsok adása volt a PR szakmával kapcsolatban. Előadásában kitért  a mai, valós helyzetekre is, amellyel friss diplomásként találkozhatunk.

Aranyi Péter 5 éve diplomázott Székesfehérváron angol-kommunikáció szakon. Szakdolgozatának témája a Nemzeti Színház arculatváltása volt. Dolgozott már újságíróként, főszerkesztőként, valamint PR és kommunikációs tanácsadóként is. A vezess.hu weboldal szerkesztését is ellátja, amely a totalcar.hu előtt a legolvasottabb online magazin. 2014 óta szakmai tapasztalatszerzés céljából saját projectet indított – Finnugor Kulturális  Főváros névvel-, amely egy kulturális kezdeményezés. Rengeteg PR-ügyféllel és céggel van kapcsolatban, mint például a Continental, Catler és a Bajnokok útja alapítvány.

Péter előadását a PR definíciójának tisztázásával kezdte. Saját meghatározása szerint  a PR egy hírérték, ami fontos lehet az emberek számára. A PR nem reklám, hanem cégek, szervezetek vagy akár személyek hírnévgondozása, azaz sajtókommunikációs tevékenység. A Magyar Relations Szövetsége által elfogadott irányelve szerint a helyes írásmódja a „pr”.A PR egy kétirányú kommunikáció a PR-esek és az újságírók között. Fontos része a kommunikáció tudatos szervezése, hogy az ügyfél bekerüljön a médiába.

Továbbá betekintést nyertünk a PR-esek feladatkörébe is, amely eléggé szerteágazó. A legfontosabb, hogy egy tenderen kell elindulni, amihez ajánlatokat kell készíteni. Folyamatosan tartani kell a kapcsolatot az ügyféllel és az újságírókkal egyaránt. Előfordul, hogy az ügyfélnek olykor speciális, lehetetlen igényei vannak, amelyeknek megoldása a PR-es feladata. Emellett számos, nem PR jellegű feladatok elvégzése is terhelik, mint például a weboldalak gondozása és a fordítások.

Fontos, hogy már a főiskolai évek alatt tájékozódjunk különböző ügynökségekről, és több gyakornoki programban vegyünk részt azért, hogy a lehető legtöbb területet kipróbáljuk, amíg meg nem találjuk azt, ami valóban érdekel minket. A gyakornoki munka során kapcsolati tőkét gyűjthetünk, amely majd jó kezdést biztosít számunkra a pályán való elhelyezkedéskor. Aranyi Péter arra intett minket, hogy gyakornoki munkát csak akkor vállaljunk ha szakmai tapasztalatokat gyűjthetünk, mivel számos olyan cég van, amely csak kihasználja a kezdő diákokat.

Az elmúlt években a kommunikáció szakkal szemben negatív előítéletek születtek, mivel  sok üresen álló pozíció betöltéséhez kommunikációs szakemberre van szükség, ezért sokszor előfordul, hogy olyanok töltik be ezeket a pozíciókat, akiknek nincsen végzettségük. Ez egy nehéz szakma, aminek hátulütője a stressz, amit le kell vezetni, mert előbb utóbb vissza fog ütni. A PR-es munkájának csak akkor van vége, amikor a feladatát teljesen befejezte, ezért fontos, hogy jól be tudjuk osztani az időnket. Viszont ha otthonosan mozgunk a PR világában, munkánkat becsületesen és teljes erőbedobással végezzük, akkor jövedelmező karriert futhatunk be.

Nagy János

2014-10-20 18.14.15 2014-10-20 17.09.47 2014-10-20 17.09.52 2014-10-20 17.10.03 2014-10-20 17.14.36 2014-10-20 17.14.43 2014-10-20 17.27.56 2014-10-20 17.28.03 2014-10-20 17.28.16

Rosta Péter Mentori program Tátrai Marcell: Marketing- és Pr Kommunikáció

2014. október 15.

stern 360 communication

A mentori program keretein belül Tátrai Marcell tartott nekünk előadást október 15-én , marketing és Pr kommunikációval kapcsolatban.

Számos fogalmat használunk a marketing területén fogyasztóként vagy akár megrendelőként is, és gyakran tapasztaljuk, néha nem vagyunk egyedül azzal ,hogy  nem pontosan tudjuk mit is értünk egy marketinggel kapcsolatos kifejezésen.

Tátrai Marcell a Kodolányi János Főiskola tanulója volt. 2004-ben végzett. Az Erasmus program segítségével kinn tanult Hollandiában, majd HírTvnél segédszerkesztő volt. Később az Rtl Klubnál dolgozott. Tapasztalatait, a munka előnyeit és hátrányait osztotta meg velünk az óra keretein belül.

Jelenleg a Multeam 360 Communication Groupnál dolgozik. A cégen belül 5 fontos tényező van ,amit figyelembe kell venni.

ATL-BTL : Ide tartozik a grafikai tervezés , DTP, BTL kampányok, rendezvények, és a promóciók.

Communication Pr : Eseménytanulmány, sajtóanyag, médiakapcsolatok, Study tour, Follow up és a hírgenerálás

Event- Conference: Kiállítások, partyk, protokoll események, család-sport, csapatépítő tréningek.

Digital-Social: online marketing, online manitoring , szerv szolgáltatások, megoldások, közösségi kommunikáció.

Média : utóelemzés, piackutatás, versenytárs elemzése, sponzoráció, barter, média elemzése és tervezése.

Prs általában lehet bölcsész, Újságíró , Híradós, Marketinges.

Ami szükséges hozzá : – Angol felsőfok

megnyerő személyiség

jó stílus

humor és alázatosság

tájékozottság

szakmai felkészültség

érteni a modern kommunikációs eszközök és csatornák működését

 

Struktúra a gyakorlatban: *ügyvezető, *stratégia igazgató,*ügyfélkapcsolati igazgató,* tanácsadó,*junior account manager,*Pr asszisztens, *gyakornok, *TE

A mai Magyarországon már 7 millió embernek van internete. Aktív facebook felhasználok száma meghaladja a 4.800.000 főt és a mobil felhasználók száma 11.580.000 főt.

A meglévő potenciális ügyfelekkel minden olyan kommunikációs csatornán  kapcsolatba kell lépni ahol csak elérhető az adott célcsoport.

Aktivitások, eszközök:

*stratégia Pr kommunikáció

*sajtóesemény, sajtótalálkozó, sajtó utak

*Pr cikk sajtóközlemény

*online pr blog és közösségi média kezelése

*hírlevél, belső újság

* Pr film és videó

*konferencia, kiállítás, rendezvény

*Szponzoráció, CSR társadalmi felelősségvállalás

Eredmény : Témák és sztorik generálása és kommunikálása a sajtóban a vállalatról.

Tátrai Marcell beszélt még arról , mit csinálnak ezen kívül. Ide tartozik a krízis kommunikáció, döntés előkészítése kutató és háttérmunka, heti iparági sajtófigyelés, havi sajtófigyelés, éves összefoglaló gyártása, média kapcsolattartás.

Előadónk kitért a sociál média szükségességére és a váratlan helyzetek kezelésére is.

Egy jó hangulatú tartalmas előadást hallhattunk amit ezúton is szeretnék megköszönni.

Social Media :

Másnéven Közösségi Média. A közösségi média egy médiaeszköz, ahol az üzenetet közösségi interakciókon keresztül szórják szét. A közösségi média az internetet és az online megjelenési lehetőségeket aknázza ki annak érdekében, hogy a média monológokat átalakítsa dialógusokká

. A közösségi média csoportjába tartoznak :

– Blogok: “a blog egy olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal, amely ezek sorozatából áll, függetlenül attól, hogy mi az oldal témája, formája és hogy nyilvánosan elérhető-e.” Pl: Blog.hu, Blogspot.com, WordPress.com

– Mikro-blogok: Olyan blogok, amik rendkívül rövidek, egyszerű tartalmakkal operálnak. A tartalom általában csak egy-egy linkből, pár mondatból, egy képből vagy videóból áll. Általában személyesebb jellegűek. Ennél a formátumnál a használt technika jellemzően a felhasználó felé nagyon egyszerű, sokszor még a hozzászólások sem lehetségesek. Pl: Twitter

– Közösségi oldalak: a közösségi oldalak arra épülnek, hogy az emberek közösségekbe tömörülnek, ahol megosztják egymással azt ami érdekli őket, vagy olyan közösségekhez csatlakoznak ami számukra érdekes. Pl: Network.hu, MyVip, Hotdog, Facebook, MySpace, . Ezek közül a legnépszerűbb a Facebook.

– Közösségi oldal aggregációk: a közösségi oldalakon fellelhető tartalmak egy helyre gyűjtését jelenti. Pl: Friendfeed

 

 2014-10-15 17.59.06 2014-10-15 17.59.00 2014-10-15 19.18.31 2014-10-15 18.43.51 2014-10-15 18.43.47 2014-10-15 18.13.33 2014-10-15 18.13.29 2014-10-15 18.07.14 2014-10-15 18.07.10

“Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” (Robert Capa)

Fotóutca Fesztivál

A fotózás érdekli az embereket. Sokan vannak, akiknek hobbijává vált a fényképészet és még többen vannak azok, akik profi szinten űzik. Ezért is jó, hogy vannak olyan kiállítások, mint például a Fotóutca Fesztivál.

Mindenki szereti a szép fotókat és mindenki kíváncsi rá hogyan lehet a legjobb képet elkészíteni. Véleményem szerint ezért is volt jó elképzelés, hogy a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ aulájában személyesen lehetett beszélgetni művészekkel.

Voltak fotósok, természetesen javarészt fotósok, de nekem egy másik technikán akadt meg a tekintetem. Kilógott a sok fényképpel telerakott asztalok közül. Ezek rézkarcok voltak. Beszédbe elegyedtem a készítőjükkel, Sztranyák Zsófiával. Elmesélte, hogy hogyan is készül az ilyen technikájú mű. A többi asztalnál, mint mondtam fotósok voltak, ott nem igazán azon van a hangsúly, hogy hogyan készült a kép, hanem ebben az esetben a végeredmény számít.

Személy szerint engem két dolog fogott meg igazán a Fotóutca Fesztivál programjában. Tudatosan ezek miatt mentem el a Capa Központba.

Az egyik a Bőrödön viseled. Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai című kiállítás volt, amely a fesztivál ideje alatt ingyenesen megtekinthető volt. A kiállítás azt vizsgálja, hogy építjük fel az egyéniségünket. Mit jelentenek a társadalmi szerepek és jelzőrendszerek? Hogyan építjük fel hovatartozásunkat, hogyan reagál arra a társadalom? Hogyan skatulyáznak be bennünket az emberek? Szereposztások, divat, közmegegyezés, tekintély, változékonyság, hazai vizuális kultúra. Ezek mind-mind visszaköszönnek a képekről. Cserélgethetőség, árucikk jelleg, ezek a 2010-es évek közepén is erősen jelen vannak. A kiállítás Magyarországra külön kitér. A rendszerváltozás előtt kezdődő változásoktól indul, az identitás és hatalmi viszonyok egymás mellett élését mutatja be.

A másik dolog, ami számomra vonzó program volt a fesztiválon, az a Fotóasszociációk a tánc nyelvén elnevezésű előadás volt. Ebben az előadásban Vass Imrét, kortárs táncos-koreográfust láthattuk, amint eltáncolja „Az ifjú E.Á. újrajátszott keservei” című képsorozatot. Ez a performansz nagyon elgondolkodtató volt, hogy tánccal miképp is lehet kifejezni mindazt az érzést, amelyek megjelennek a képeken, a szövegben. Véleményem szerint Vass Imre tökéletesen átadta a mozgásával ezt a kedélyállapotot.

Az ilyen fesztiválok azért is jók, mert így az emberek közelebb kerülhetnek mind a művészekhez, mind a művészethez. Megismerhetik a különböző technikákat, eljárásokat. Ha elég kíváncsiak és érdeklődőek vagyunk rengeteg új ismeretre tehetünk szert, melyet majd később alkalmazni tudunk.

Végül pedig szeretném megköszönni, hogy esetemben kivételt tettek az alól a szabály alól, hogy a Capa Központ kiállítótermében nem lehet fényképezni. Így legalább egy kis szeletét át tudom adni annak az élménynek, amelynek részese lehettem a Fotóutca Fesztiválon.

Kiss Tímea

ROSTA PÉTER MENTORI PROGRAM MOLNÁR PÉTER SZOCIOLÓGUS, MÉDIA-KUTATÓ ELŐADÁSA

2014. szeptember 17.

kutatopont

Molnár Péter előadása:

A marketingkommunikáció és a reklám

Mentori óra keretében a főiskolára látogatott, előadást tartani Molnár Péter, médiakutató, reklámszakember, aki első sorban piackutatással foglalkozik.

Az előadás célja az volt, hogy a kommunikáció és médiatudományi karon tanult hallgatók, minél több ismeretet szerezzenek a szakmában rejlő lehetőségekről, hogy friss diplomásként megtalálják helyüket a munkaerőpiacon.

A mai világban rendkívül fontos szerepe van a médiának, hogy mit és hogyan közöl a hallgatókkal, fogyasztókkal. A tömegkommunikáció segítségével könnyen és hatékonyan nyerhetjük meg magunknak a fogyasztókat. A médiának nagyon nagy a felelőssége az információáramlásban, melynek sikeréhez jó médiaszakemberekre van szükség.

Mint megtudtuk, rengeteg, különféle szegmense van ennek a szakiránynak, és számos lehetőséget rejt magában. Nem csak médiaszereplőként lehet elhelyezkedni, hanem vállalatoknál és cégeknél is, mint reklám és marketingkutató, piackutató, közvélemény kutató, reklámtervező, stb…

Különböző vállalkozások és cégek, például: médiaértékesítő, adatfelvevő, filmgyártó, médiatervező – és médiavásárló cégek, casting ügynökségek, reklám és kreatívügynökségek kínálnak álláslehetőséget a friss diplomás munkavállalóknak.

Érdemes még a főiskolai évek alatt gyakornoki munkára jelentkezni, hogy az ember tapasztalatot gyűjtsön, ismeretségeket kössön, és még ha számára nem is tűnik érdemi munkának az, amit végez, de az ott látott és hallott tapasztalatokat majd kamatoztatni tudja a későbbiekben.

Arról nem is beszélve, amennyiben látnak rátermettséget és ambíciót a gyakornokban, akkor hosszú távú munkalehetőséget kínálnak a számára.

Ezek az előadások, hasznos információkkal és tanácsokkal szolgálnak, nekünk hallgatóknak. Olyan szakemberek, mint például Molnár Péter, kérdéseinkre választ adva, valós példákon keresztül, hitelesen mutatják be a szakmát.

Pető Norbert

2014-09-29 16.18.09 2014-09-29 16.18.14 2014-09-29 16.53.27

Rosta Péter Mentori Program – Vatel – Filmajánló

Vatel

Rengeteg kosztümös, történelmi filmet gyártanak manapság, de ezekből csak kevésnek van olyan színvonala, ami teltházas mozifilm, közönségsiker.

A film cselekménye meglehetősen egyszerű, a hangsúly mindvégig Vatel személyének bemutatásán nyugszik, úgyhogy csak apró kis fordulatokkal próbálja meg a produkció (mérsékelt sikerrel) fenntartani a nézői érdeklődést. A helyszín Franciaország, a film főszereplője Gérard Depardieu, azaz Francois Vatel, a konyhamester, főinas és ezermester szerepében. A 17. században játszódik, 1671-ben, XIV. Lajos uralkodásának ideje alatt. Más néven napkirálynak is hívták, eszméletlen fényűző életmódja miatt. A film középpontjában is az áll, hogy Condé herceg, aki egy büszke, de kiöregedett férfi, elszeretné nyerni a király kegyeit, hogy ő vezethesse a következő hadjáratot. Ehhez Vatel, az ő intézőjének leleményességére volt szükség, hiszen ő gondoskodott a három napos hétvége elkápráztató mivoltáról.

Erről a történetről egy szenzációs filmet gyárthattak volna a film készítői, de véleményem szerint ez igencsak középszerűre sikerült. A technikai eszközök már adottak voltak, amikor a film készült (2000), ám egy hozzá nem értő laikus azt hihetné, hogy a nyolcvanas évek egyik próbálkozását láthatta. Rendkívül kusza a történet szál, kissé követhetetlen, hogy mi, miért, mikor történik. A végére az eleinte enyhén komikus film, szinte drámává változik, mert Vatel egyik embere egy előadás közben szörnyet hal, valamint egy olyan szerelem alakul ki két főszereplőnk között, amely nem tud igazán beteljesedni, hiszen Anne de Montesiur, a női főszereplő a király szeretője is egyben. Ezért, valamint a kudarctól való félelem miatt férfi főszereplőnk véget vetett saját életének.

A szereplőgárdában elég híres nevek vannak, mint például Uma Thurman és Gérard Depardieu, mint már említettem is korábban. Az ő színészi játékukban semmi kivetnivalót nem találtam, mint általában mindig, hatalmasat alakítottak, mondhatjuk, hogy ők vitték a hátukon a filmet, ami nélkülük erősen gyenge lenne. Néhány pozitívumot is kiemelve, meg kell említenem, hogy mivel a történet nagy része a konyhában játszódik, az ottani sürgés-forgást mutatja be, így egy szakács tanuló számára, vagy egy gasztronómiában jártas embernek rendkívül izgalmas lehet.  Nagyon jól kontrasztba állították, hogy az udvar kegyeltjei hiába nagy emberek, silány jelleműek és kétszínűek, ezzel szemben az egyszerű főinas, Vatel önmagát adja, becsületes személy.

Összességében, ha valaki szereti a történelmi filmeket, valamint a gasztronómiai jellegű témákat, annak szórakoztató, izgalmas lehet a történet, de más érdeklődésű, vagy minőségi filmekhez szokott egyének számára ez a mű, egy egyszer nézhető, középszerű, felejthető élmény.

VATEL_00039 v69_17A_L 030-vatel-theredlist023-vatel-theredlist 6

Rosta Péter – Szociográfia

2014. október 16.

Ádám Szabó Daniella Zsanett Gömbicz Linda Szunai magány_bodtam Marina Bödőcs‎ Mikus_Boglárka-szoció Mirjam Szakacs‎ Nikolett Kovács‎ Nikolett Móczás‎ Réka Haász‎  Szabó-Bianka---szoció Szilvia Manhertz‎ szocio_posgaysara Victorya Tóth Virág Varga

“A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá” Martha Graham

A tánc, mint életérzés

A tánc már 15 éve alkotja szerves részét az életemnek.

Az általános iskolával párhuzamosan kezdtem a Cassandra Táncstúdióba járni. Ekkor még csak jazzbalettet tanítottak, majd néhány évvel később profilváltás következett, ekkortól már modern tánctanfolyamként hirdették magukat. Ettől kezdve már több stílust tanítanak.

Minden csoport-az ovisok kivételével-4 táncot tanul meg évente. Ebből az egyiket mindenki megtanulja, és együtt táncolja el. Ez a finálé. A maradék háromból az egyik általában karakter tánc, ami inkább egy kifigurázós tánc. Ez kapcsolódni szokott az évzáró témájához.

A maradék két tánc stílusa pedig a csoport és a tanárok közös megegyezése alapján születik meg. A tavalyi versenytáncunk például egy gyorsabb kortárs tánc volt, míg a negyedik táncunk-amivel idén megyünk versenyre-egy lassabb látványtánc.

Ha már szóba jöttek a versenyek. Az Orion csoport-ahova járok-2007-ben alakult, és ez lesz az ötödik év, hogy versenyezni járunk. Néhány éve a tánciskola egyesület lett (Cassandra Táncművészeti és Sportegyesület), amelynek köszönhetően olyan versenyekre is eljuthatunk, amire csak egyesületek jelentkezhetnek.

A tánctanárokról még nem esett szó. Az egyesületben tanító négy tanárunk közül ketten is nívódíjasok. Nívódíjat olyan táncosok kapnak, akiknek munkája, életműve elnyeri a hozzáértők elismerését. Ugyanis nívódíjat csak megajánlani lehet valakinek, nem pedig versenyeznek érte. Hatalmas megtiszteltetés megkapni, ugyanis ez azt jelenti, hogy a szakma elismer. Tehát őszintén elmondhatom, hogy a legjobbaktól tanulhatok.

Viszont nem csak mi ismerjük el őket, hanem ők is elismerik azokat a diákjaikat, akik kiemelkedően teljesítenek. Minden évzárón különdíjat kapnak ezek a tanítványok.

Van még egy módja az elismerésüknek. Már két éve van lehetőség kimenni Ciprusra, illetve egy éve Máltára azoknak a diákoknak (8-10 fő), akiket elég ügyesnek, rátermettnek éreznek a tanárok. Ezek a lehetőségek körülbelül 8-14 naposak. Ilyenkor több nemzetiség összegyűlik (lengyel, görög, román, máltai, ciprusi, magyar) és közösen megtanulnak egy körülbelül 1 órás táncdrámát.

Nekem idén nyáron szerencsém volt kimenni 2 hétre Ciprusra és azt kell mondanom, hogy életem legnagyobb élménye volt és persze hatalmas megtiszteltetés, hogy lehetőséget kaptam rá. A 2 hét alatt négy előadásunk volt. Az előadás az 1974-es ciprusi görög-ciprusi török összecsapásról szólt. A táncdráma, amit előadtunk körülbelül 1 órás volt, amit 4 napunk volt megtanulni. A négy előadásból számomra az első volt a legmegindítóbb. Az július 15-én volt, pont a háború kezdetének 40. évfordulóján. Ez az előadásunk a fővárosban, Nicosiaban volt egy amfiteátrumban. A közönség nagyon élvezte, megadták azt a hangulatot, ami még jobban inspirálta, lelkesítette a táncosokat abban, hogy a legjobbat nyújtsák. Az utolsó két jelenetet már állva tapsolták végig.

Véleményem szerint két dolog miatt érdemes táncolni. Az egyik az saját magunk. Amikor táncolunk akár egy próbán, akár élesben a színpadon akkor megfeledkezünk minden másról. Csak a zene és a mozdulatok maradnak. Minden egyéb probléma eltűnik arra az időre. A másik dolog, ami miatt érdemes táncolni a közönség. Az a feladatunk, hogy ők is elfeledkezzenek a gondjaikról, amíg a táncunkat nézik és el legyenek varázsolva, élvezzék, amit látnak.

Azt hiszem ebből a kis ismertetőből kiderült, hogy számomra a tánc hihetetlenül fontos. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne velem tánc nélkül. Sok barátot köszönhetek ennek a sportnak. Rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb ebben a másfél évtizedben.

Egyszerűen imádom és tudom, hogy bármi is történjék a tánc mindig is fontos része lesz az életemnek.

Kiss Tímea

Mi a valódi és személyes célunk a sporttal?

Amikor sportról beszélünk, sokszor felmerül a kérdés, hogy mi is a célja. Mármint a sporttevékenységünkkel mi a személyes célunk? Arról nem kell beszélnünk, hogy van-e, mert biztosan van, legfeljebb nem fogalmaztuk még meg se saját magunk, se mások számára.

 

 

Nem az a kérdés, hogy van-e célunk a sportolással,

 hanem az, hogy tudjuk-e, mi ez a cél?                         untitled                    

 

Célunk lehet az örömszerzés. Mert a sporttevékenység, az aktivitás, vagyis maga a mozgás örömmel tölt el. Persze ezt nem mindenki, és nem mindig érzi így, főleg nem reggel hatkor, amikor megszólal az óra, mert menni kellene futni. De alapvetően a mozgást szeretjük. Nézzünk meg egy 2-3 éves kisgyereket! Mit csinál? Nyüzsög, mozog, játszik. Élvezi, hogy játszhat, mozoghat.

Ezenkívül lehet célunk az egészségünk megóvása, vagy helyreállítása is. Igen, a sport erre is jó lehet. Azon felül, hogy élvezzük is azt, amit csinálunk, jó hatással van szervezetünkre, keringésünkre, és ha még odafigyelünk arra is – főleg állóképességi sportoknál, pl. futás, kerékpár -, hogy az adott edzésen milyen pulzuszónában edzünk, akkor kifejezetten előnyös lehet a zsíranyagcserénkre is. Vagyis lehet célunk a fogyás is. Már akinek kell, vagy úgy érzi, hogy jó lenne ledobni pár kilót. Ez persze elég szorosan összefügg az előző ponttal, hiszen a túlsúly nem feltétlenül a legegészségesebb állapotok egyike, és már sokan számoltak be arról, hogy amikor sportolással leadtak 5-8, esetleg 15-20 kilót (vagy többet), megváltozott az életük, frissebbek, ruganyosabbak lettek, megteltek élettel, jobb lett a kedélyállapotuk is. Egyszerűen új emberré váltak.

 

Aztán az edzéssel lehet még célunk a jobb sportteljesítmény és jobb helyezés elérése. Vannak olyan sportolók, akik már nem csak azért mennek az edzőterembe, az uszodába, a pályára, és nem csupán azért ülnek a bringára, mert örömet okoz, és mert szeretnének egészségesek maradni, hanem mert eddig is elértek valamit a sport által, és ezt szeretnék megőrizni (pl. országos bajnoki cím).

Persze sok más célunk is lehet a sporttal. Ha nem egyedül járunk az erdőbe futni, vagy súlyokat emelni az edzőterembe, hanem mindezt társakkal, akkor az összetartozás élménye, a csapat hangulata, és ennek minél többszöri átélése is motiválhat minket sportolásra. A célok, amiket mi tűztünk ki magunknak, azok a célok, amik valóban fontosak számunkra, amikre igazán vágyunk, ezek fognak ösztönözni, inspirálni minket, és tovább hajtani akkor is, ha épp jobb lenne lustálkodni, vagy ha egy edzés (amit mondjuk az edzőnk írt elő számunkra) keményebb, és jobban elfáradunk, mint egyébként.

Kívánom mindenkinek, hogy találjatok magatoknak egy remek célt, ami arra ösztönöz, hogy rendszeresen sportoljatok… azért mert ez nektek valamiért fontos. Ha pedig nem találtok, akkor alkossatok magatoknak egy inspiráló célt.

Sok Sikert!

imagesTSOF362O imagesTWK3NB33

Czere Ildikó

A Ló és az Ember kapcsolata

A ló-ember kapcsolat fent maradt máig is, és ebben a “civilizált” világban az embernek egyre nagyobb szüksége van arra, hogy közel kerüljön a természethez. A nagyváros forgatagából jó néha kiszakadni, és visszatérni a természethez. Ha nem is sokáig, de legalább egy pár napra, vagy pár órára. Ma ebben is tudnak segíteni nekünk a lovak. Az, aki szereti a természetet, az állatokat, de nem tudja, hogy miként töltse el hasznosan a szabadidejét, az válassza nyugodtan a lovakat! Ez nem csak sport, hanem aktív kapcsolatot feltételez az állat és az ember között. Fel kell venni a ló mozgását, érezni kell azt, hogy mit akar, és a lehető legjobban segíteni őt abban, hogy minket szállítson. De nem elég az erő, és a testi harmónia. Ez a kapcsolat mindenképpen igényel egy lelki harmóniát is, nem csak testileg, hanem lelkileg is “egy hullámhosszon” kell lenni az állattal. Ezért olyan jó dolog, ha kikapcsolódásnak a lovakat választod. Ha foglalkozol velük rendesen, akkor egy testi, lelki, és fiziológiai edzettséget, harmóniát kaphatsz. Néhány ember különös képességét felhasználva teremt kapcsolatot a lovakkal. Közülük talán a kaliforniai Monty Roberts a legismertebb, a suttogók között . A suttogás azt jelenti, hogy ő és a hozzá hasonló emberek megtanulnák megérteni és használni a lovak testbeszédét. Így számunkra nem kellenek ahhoz a hangos szavak, hogy megértsék magukat az állatokat. Monty Robertsnek nagy célja van: szeretné elérni , hogy a világ, az ő tevékenysége révén a lovak és az emberek számára egyaránt egy kicsit szebbé váljon. Valószínűleg keménységgel is el lehet érni, hogy a ló megtegye  , amit várnak tőle ám sokkal jobb érzés, ha a ló önként dolgozik nekünk. Így az embernek is sokkal több öröme telik benne.

10498210_935243903171934_3632363940683155524_o

Én személyes tapasztalatból annyit szeretnék hozzátenni, hogy hihetetlen nyugalmat árasztanak a lovak. Akár nézzük őket miközben felszabadultan vágtáznak a mezőn, akár ülünk rajtuk, átérezzük őket. Elkezdünk mi is felszabadultak lenni, a gondok s fájdalmak eltűnnek. Mikor lovon ülünk s terepen vágtázhatunk, az ember úgy érzi hogy szárnyal. Fent van a magasban, kicsit álmodozhat és mindent szebbnek láthat. A lényeg csak az, hogy együtt kell érezni a lóval. Érteni a mozdulatait, indulatait,s követni őt. Ha ez sikerül, akkor a ló és a lovas kitűnő összhangban működhet együtt. A Suttogó című film, az egyik legjobb lovas film amit életemben láttam. Egy  kislány súlyos sérüléseket szenved, amikor baleset éri a lova nyergében. A kislány édesanyja rájön, hogy lánya és a ló sorsa elválaszthatatlanul összefonódik. Ezért lányával és a lóval azonnal Montanába utazik az egyetlen suttogóhoz, akinek különleges képessége van a lovak gyógyításához. Az egész film végigköveti, hogy a férfi milyen magas szinten tud kommunikálni a lovakkal.

Egy-két idézettel szeretném alátámasztani  leírtakat!

” Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, s emberré a ló.”

” ….a lovak iránt valami ősi, kiolthatatlan érdeklődés,vonzalom,szeretet él bennünk. ”

„Ha valaki egyszer felül a lóra, és ha szereti a lovat, bele

szerelmesedik és nem valószínű, hogy utána el fogja hagyni a

lovaglást.”

images