Monthly Archives: March 2015

VERSENYFILMEK A TITANICON

Idén a nőké a főszerep

2015. április 10-18. között Budapesten, öt helyszínen fut majd a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő eseményen idén nyolc – egy svéd-norvég, egy koreai-kanadai, egy francia és egy finn dráma, egy amerikai horror, egy görög és egy pakisztáni thriller valamint egy török romantikus – film vetekszik majd a Hullámtörők-díjért, köztük kettő elsőfilmes alkotás. Az idei versenyfilmekben közös, hogy mindegyik egy-egy kivételes női sorsot ábrázol, melyekben társadalmi feszültségek, az anyaság, a szerelem és a szabadság témája jelennek meg. Három alkotás rendezőjével – a svéd Ronnie Sandahllal, a finn J.-P. Valkepää-vel és a francia Lucie Borleteau-val – találkozhat is majd a Titanic közönsége.
A svéd Ronnie Sandahl Underdog (Svenskjävel) című drámája – a radikális antiszexista stand-up komikus Bianca Kronlöf főszereplésével – olykor kegyetlen őszinteséggel beszél a svéd valóságról, ahol ma akkora a munkanélküliség, hogy fiatalok százezrei költöznek át Norvégiába, hogy ott wc-pucolóként, pincérként, kukásként dolgozzanak.

titanic6

A 23 éves Dino hasonló cipőben jár: egy decensnek tűnő norvég otthon házvezetőnője lesz, ám a fülledt nyár egy furcsa szerelmi háromszögbe sodorja. Szokatlan a munkája a francia Lucie Borleteau Fidelio – Alice utazása (Fidelio, l’odyssée d’Alice / Fidelio – Alice’s Journey) című filmjében a 31 éves Alice-nek is: mérnökként dolgozik teherszállító hajókon. Az olajfoltos kék overall dacára is talpig nő, ami a férfiakból álló személyzetet nem hagyja hidegen. A helyzet akkor válik bonyolulttá, amikor rájön, hogy a következő úton a hajó kapitánya első szerelme, Gaël. Márpedig Alice-t otthon várja vőlegénye. Függetlenségről, hűségről és vágyról szóló, Locarnóban díjazott francia szerelmi dráma Ariane Labed erőteljes alakításával.

titanic5
A Vízválasztó (Deniz Seviyesi / Across the Sea) című romantikus filmben a török Damla nyolc éve költözött New Yorkba, tanulni és karriert építeni. Férjével, Kevinnel gyereket várnak, a nő mégis ambivalens érzésekkel telve tér vissza gyerekkora Paradicsomába, a török nyaralóvárosba. Amikor múltjának fájdalmas titkára fény derül, kénytelen újraértékelni egykori döntését. Az új török film egyik kiemelkedő darabja érzelmi utazásra hív a háttérben a nyaralásra csábító tengerparttal, és a kulturális identitásról tesz fel fontos kérdéseket

titanic

A második generációs dél-koreai–kanadai rendező filmcsemegéjét, a Helyedbe lép (In Her Place) című drámát a Koreában gyakori társadalmi jelenségnek számító titkos örökbefogadások ihlették. Egy elhagyatott vidéki farmra egy nő érkezik, aki megállapodott egy várandós tinédzserrel és annak anyjával, hogy a világ tudta nélkül örökbe fogadja a lány gyermekét. A terhesség előre haladtával azonban kialakul hármuk közt egy új életritmus, ami hamarosan túlnő az eredeti üzleti megállapodáson.

titanic7

Az eredetileg matematikusként végzett, majd a Columbia Egyetemen filmezést tanult pakisztáni rendezőnő, Afia Nathaniel első nagyjátékfilmjében, a Dukhtar (Daughter) című thrillerben szintén egy anya nehéz döntéséből bontakozik ki a történet. Pakisztán hegyei között Allah Rakhi és tízéves lánya elmenekül otthonukból azon az estén, amikor a kislányt feleségül venné egy nagyhatalmú törzsi vezető. A nő tudja, halálos vadászat veszi kezdetét. Egyetlen esélyük a cinikus taxis, akivel váratlanul hozza össze őket a sors.

titanic4

Az első, teljes egészében a közönség támogatásából, crowdfunding rendszerben készült európai film, a görög Stathis Athanasiou rendező jelenkori Antigoné-átirata, az Alpha is a szabadság definícióját firtatja. Egy nőt arra kényszerítenek, hogy egy leégett erdő közepén egy fára függesztett, rothadó holttest alatt üljön, amíg a hatóság úgy nem dönt, eleget bűnhődött.

titanic3

A szabadság egy másik vetületét járja körül a költőien elmesélt, gyönyörűen fényképezett finn dráma, J.-P. Valkepää filmje, a Megléptek (He ovat paenneet / They Have Escaped), melyben egy dadogós, magának való fiú civil szolgálatot teljesít a fiatalkorúak javítóintézetében; a vonzó, kirobbanó energiájú, mindig bajba kerülő lány pedig őrizetben van. A két tinédzser együtt szökik meg egy lopott autón, egy drogokkal, szexszel és végtelen meneküléssel tarkított utazásra.

titanic8
Végül a Hullámtörők-díjért versenyez a Sundance-kedvenc vámpírfilm, a Csadoros vérszívó (A Girl Walks Home Alone at Night) című amerikai romantikus horror is. Az iráni szellemváros, Bad City lakói, a prostik, stricik és drogosok nem is tudják, hogy egy magányos vámpír él közöttük. Ám a Lány találkozik egy Fiúval… A rendkívül tehetséges Ana Lily Amirpour debütáló darabja az első iráni vámpírwestern, mely önfeledt tapicskolás zsánerekben és archetípusokban. A képregény, horror és az iráni újhullám keveredik rock, techno, és Morricone-ihletésű dallamokra, lebegő, fekete-fehér képekben. „Mintha David Lynch és Sergio Leone közös iráni rock’n’roll gyereke lenne, akire Nosferatu vigyáz.”

titanic2

A fesztivál teljes programja március 30-án 12 órától a http://www.titanicfilmfest.hu oldalon olvasható.
http://www.facebook.com/titanicfilmfest

A pláza ásza újra apa

Kedves, nagytestű és ki se nézné belőle senki, mi mindenre képes. A leírás nemcsak Kevin James-re, Adam Sandler komikus barátjára igaz, hanem az általa megformált áruházi biztonsági őrre is. A pláza ásza Vegasban (12) (Paul Blart: Mall Cop 2, hazai bemutató: április 16.) című vígjátékban James elképesztő kaszkadőrmutatványok bevetésével szerel le egy luxushotelből műkincseket rabló bandát.
A színész azt mondja, azért játszik csak vígjátékban, mert szeretné, ha a gyerekei is nézhetnék a filmjeit. Márpedig gyerekből egyre több van neki! A héten hozta nyilvánosságra, mostanáig titkolt nagy örömét: januárban negyedszerre is apa lett! A kislány az egzotikus Sistine Sabella nevet kapta, és majd 4,5 kg-mal született.
– Nem kicsi a lányom. Ebből tudom, hogy az enyém – viccelődött a komikus színész, aki immár három lány és egy fiú boldog édesapja. – Egyébként is pont olyan, mint én vagyok: csak akkor sír, ha nem kap enni.
A pláza ásza Vegasban azért is felel meg James-éknek, mert nemcsak apuka játszik benne. A legyőzetésre ítélt banda egyik tagját a színész felesége, Steffiana de la Cruz alakítja.

plakát

A Cinema City nem tűzi műsorára a DreamWorks Animation Végre otthon! című animációs vígjátékát

Mától a magyar mozinézők is láthatják a világ számos országában már óriási sikert aratott animációs vígjátékot, a Végre otthon!-t. Magyarország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City azonban nem tűzi műsorára az alkotást.

A film a DreamWorks Animation stúdió műhelyében készült, ahol az Így neveld a sárkányodat és a Madagaszkár is született. Azokban az országokban, ahol már bemutatták – Angliában és Kelet-Európában – kiemelkedően magas nézőszámot ért el, a premier utáni első hétvégéjén olyan DreamWorks klasszikusok eredményét múlta fölül, mint A Madagaszkár pingvinjei, a Turbó vagy a Croodék.

VegreOtthon_mozi_Videk

A Végre otthon! hazai forgalmazója, az InterCom azért időzítette a bemutatót a tavaszi szünetre, hogy húsvéti meglepetésként, itthon is minél többen örülhessenek a különleges történetnek.

„A gyártó stúdióval együttműködve az InterCom közel egy éve dolgozik azon, hogy minél többen láthassák a Földre érkező űrlény és földi barátja kalandjait. Az egyeztetések során ugyanazokat a feltételeket szerettünk volna elérni, mint korábban más animációs filmek esetében – mondta Pinczés-Pressing Ádám, az InterCom sajtósa. – A tárgyalások alatt mindent megtettünk a megegyezés érdekében, ennek ellenére nem sikerült megállapodást kötnünk a Cinema City vezetőivel.”

Az InterCom mindent elkövet, hogy senki ne maradjon le az élményről, és a lehető legtöbben nézhessék meg a Végre otthon!-t.

VegreOtthon_mozi_Budapest

A premier hetében a következő hazai mozikban látható a film. Budapesten a Corvin Filmszínház, Mi Mozink Lurdy, Mi Mozink Óbuda, Pólus Filmszínház, Sugár; míg vidéken Ajka, Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Debrecen Apolló, Eger Agria és Uránia, Gödöllő, Gyöngyös, Hévíz, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisvárda, Komárom, Miskolc Művészetek Háza, Nagykanizsa, Nyíregyháza Krúdy, Pápa, Pécs Uránia, Siófok,  Sopron Elit, Szeged Belvárosi, Szentes, Székesfehérvár Barátság, Szombathely Savaria, Szolnok Tisza, Tata, Tatabánya és Zalaegerszeg Art mozi filmszínházai tűzik  műsorukra.

VegreOtthon_mozi_Budapest_Videk

Az InterCom továbbra sem tesz le arról a szándékáról, hogy a különösen népszerűnek ígérkező film az ország legtöbb pontján, a lehető legtöbb moziban elérhető legyen a közönség számára.

Interjú Ujj Mészáros Károllyal, a Liza, a rókatündér rendezőjével

Trafikant András: Olvastam, hogy a film alapját Pozsgai Zsolt „Liselotte és a május” című darabja adta. Sőt azt is, hogy ez a darab nemzetközi viszonylatban is nagyon sikeres. A kérdésem az, hogy milyen módon alakult ki a rókatündér motívummal kiegészült film gondolata? Az eredeti terv a színmű filmrevitele volt, vagy egy váratlan ötlet – japán monda – felmerülése inspirálta?
Ujj Mészáros Károly: A kiindulópont az eredeti mű volt, de már az első treatmentben – ami alapján támogatott az akkori MMKA (2007-ben történt mindez) – sikerült elrugaszkodni a színdarabtól.
Ez két dolog miatt történt. Egyrészt mindenképpen törekedtem arra, hogy a film végén valamilyen formában létre jöjjön happy end, ez számomra fontos volt. Ugyanakkor az is, hogy valamilyen kapcsolat legyen az udvarlók halála között, ez utóbbira nagyon jó megoldást nyújtott a korábban Japánban megismert rókatündér legenda beemelése a sztoriba, ami végső formáját csak 2011-re érte el a forgatókönyvben.

ujj
T.A.: Talán szemtelen a kérdés: Ez az alkotás számomra és sok más ember számára is azért nyújt különleges élményt, mert azon kevés film közé tartozik, amelynek nem csak története, hanem egyedi hangulata is van. Ezt előre megtervezte – tehát tudatosan ezt a varázsos hangulatot szerette volna létrehozni, vagy a filmes összetevők – a filmzene, a fények, a színészi játék, az utómunka egyfajta elegyéből ez jött ki? Kis hasonlattal élve: A fűszereket tudatosan előre elképzelt recept szerint adagolta, vagy véletlenül lett ilyen remek íze az ételnek?
U.M.K.: A válaszhoz megint vissza kell mennünk az időben, 2012-be, amikor beadtuk a pályázatot a Filmalaphoz. Ennek része volt egy dolgozat a rendezői elképzelésekről, amit pár hónapja újraolvastam, a sajtóanyag összeállításának apropójából. Ebben a néhány oldalas koncepcióban minden szerepel a kérdésben említett hozzávalókból, sőt még több is. Ugyanakkor arról is, hogy ez a furcsa egyveleg hogyan áll össze egy újszerű egésszé.
Ez alapján nem túlzás azt állítani, hogy a tudatos tervezésnek több szerepe volt, mint a szerencsének, ami igazából nem úgy tűnt, mintha nagyon kényeztetett volna minket. Ami a filmen látszik, az a kérlelhetetlen, kitartó munka, a részletekbe menő tökéletessége való törekvés, ami egy idő után nem csak az én, hanem nagyszerű kollégáim hozzáállását is jellemezte.

T.A.: Honnan jött az ötlet, hogy korabeli Japán slágerzenét mai magyar alkotókkal irat meg?
U.M.K.: Minden zenére megvolt egy olyan eredeti japán szám, amit szívesen használtam volna, de ez anyagilag elképzelhetetlen volt, hiszen ezek a régi zenék is hihetetlen drágán vásárolhatók meg. Kényszerből döntöttünk úgy, hogy hazai zeneszerzővel fogunk dolgozni, a nagyszerű Tövisházi Ambrust viszont szabadon választhattam, és ezt a döntést azóta sem bántam meg, sőt nagyon nagy élmény volt vele dolgozni! Sőt Ambrus a bemutató kapcsán is nagyon sokat segített, gondoljunk a remekbe szabott remix dalra

Ugyancsak remek volt Csengery Danival dolgozni, aki a film aláfestő zenéit szerezte.
T.A.: Azt lehet látni, hogy a filmes utómunka parádésan, világszínvonalú minőségben készült el. Mivel ez az interjú a főiskolám Kommunikáció és Médiatudomány szakának online újságja részére készül, okulásunkra megkérdezem, hogy ezen munkák milyen filmes technikákkal – szoftverekkel készültek, továbbá magyar, vagy nemzetközi csapat dolgozott rajta?
U.M.K.: Kifejezetten a kedvedért megkérdeztem az egyik stúdiótól (mivel a filmen 4 utómunka cég dolgozott, Melon FX, KGB, Digital Apes, Filmlabor – lehet, hogy volt többféle szoftver is.)
Szóval alapvetően ezek voltak: Houdini, Maya, Softimage, Speedtree, Fusion, Nuke.
T.A.: Az egész munkafolyamat alatt, mik voltak azok, amikre a legszívesebben emlékszik vissza?
U.M.K.: A forgatókönyvírás nagyon klassz élmény volt. Ez igaz Hegedűs Bálinttal közös többéves munkára, akár a pl. James W Harttal végzett kétórás forgatókönyv-fejlesztési megbeszélésre is.
A Filmteam által biztosított szuper stábbal a forgatás nagyon nagy élmény volt, de az azelőtti színészpróbákat is nagyon élveztem.

ujj2
Az sem volt egy rossz pillanat, amikor hosszú vajúdás után egy-egy trükk jó minőségben sikerült (rókafarok, lélek kiszívás, vércsepp landolás a hüvelykujjon stb.  ), nagyon sok munkával járt, de nagyszerű volt a fényelési folyamat is, vagy az a pillanat is szép volt, amikor koccintottunk, amikor azt hittük, hogy befejeztük a vágást.
Persze, amikor a film elkészült, nagyon örültünk a pozitív kritikáknak, és a nagyszerű nézőszámoknak is.
Az a helyzet, hogy a folyamat, még ha gyakran nagyon is emberpróbáló volt, akkor is nagyszerű volt, és szerencsére nincs olyan pillanata, amit személy szerint szakmailag, vagy emberileg meg kellene bánnom. És ez a legfontosabb. Szóval nagyon-nagy örömmel csinálnék még nagyjátékfilmet
T.A.: Utolsó kérdésem természetesen a jövőt firtatja. Készen áll már a következő nagyjátékfilm ötlete és csak a forrásokat kell összeszedni, vagy még inspirációra vár?
U.M.K.: Ötlet van, de erről babonából még nem beszélhetek

Készítette: Trafikant András

A ’71 NYITJA A 22. TITANIC FILMFESZTIVÁLT

Yann Demange elsőfilmes brit rendező ’71 című háborús thrillerével nyit április 9-én a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Április 11-én az alkotók jelenlétében gála vetítésen lesz látható Peter Strickland új filmje, a THE DUKE OF BURGUNDY. Az idei Titanicon pereg majd először a SCOPE50 projekt nyertese, a Magam ura, Jafar Panahi az idei Berlinalén Arany Medve-díjat nyert a TAXI című filmje, az Ezüst Medve-díjas Vak érintés és Laura Poitras Oscar- és BAFTA-díjas dokumentumfilmje, a Snowden történetet bemutató CITIZENFOUR, hogy csak néhány címet említsünk az idei kínálatból.
Minden eddiginél izgalmasabbnak és ütősebbnek ígérkezik az április 10-18. között futó 22. Titanic programja. Április 9-én Yann Demange elsőfilmes brit rendező ’71 című, feszültséggel teli háborús thrillerével nyit az idei fesztivál. 1971-ben, Belfastban az első bevetésén levő fiatal brit katona, Gary Hook – akit a Rendíthetetlenben megismert Jack O’Connell alakít – véletlenül leszakad másodmagával egységétől egy utcai felkelés közben. Társát lelövik, ő pedig menekülni kényszerül az IRA fegyveresei elől.
Április 11-én debütál a hazánkban forgatott THE DUKE OF BURGUNDY, Peter Strickland újabb magyar vonatkozású alkotása, melyben Evelynt, a fiatal cselédlányt úrnője, Cynthia újra és újra szexuálisan megalázza, ám egy idő után felmerül a kérdés, valójában ki irányít kettejük perverz afférjában? A gálavetítésen jelen lesz a rendező, Peter Strickland, a két főszereplőnő, Chiara D’Anna és Sidse Babett Knudsen, valamint Andy Starke producer.

duke of burgundy
A 22. Titanic programját színesíti majd a Magam ura (Mot naturen/Out of Nature) című norvég dramedy. Martin harmincas férj és családapa, aki egyedül megy túrázni a hegyekbes eközben mi, nézők halljuk Martin öncenzúra nélküli gondolatait, Ole Giæver őszinte és humoros portréja Berlinben elnyerte az Europa Cinemas díját, itthon pedig a SCOPE50 projekt nyerteseként végzett.
A Flight of the Conchords új-zélandi alkotóinak fergeteges dokuparódiája, a Hétköznapi vámpírok (What We Do In the Shadows) főhősei igyekeznek beilleszkedni korunkba, időben fizetni a lakbért és menő éjszakai klubokba járni. Csakhogy halhatatlan vérszívók, akik előszeretettel változtatnak vidám fiatalokat vámpírrá. Azért akad, aki közel kerül a szívükhöz, s akit a védelmükbe vesznek.

wwdits

Az idei Titanic hozza Jafar Panahi legújabb, dokumentumfilmnek álcázott alkotását a TAXIt is, mely az idei Berlinalén Arany Medve-díjat nyert. Utasai között akadnak férfiak és nők, fiatalok és öregek, szegények és gazdagok, akik sofőrjükkel beszélgetve vallanak életük történéseiről. Laura Poitras Oscar- és BAFTA-díjas dokumentumfilmje, a CITIZENFOUR az amerikai kormány lehallgatási botrányát felfedő Edward Snowden történetét mutatja be – egyenes adásban, s hazánkban először a Titanicon.

citizen four

Igazi kuriózumnak ígérkezik A megváltás (The Salvation). Az Anders Thomas Jensen forgatókönyvéből készült westernben Mads Mikkelsen és Eva Green szegeznek egymásra hatlövetűt. Végül az idei Titanic kínálatát erősíti a Berlinálén Ezüst Medve-díjjal jutalmazott kínai dráma, a Vak érintés (Tui Na / Blind Massage) is, mely a vakok érzelmi világát mutatja meg látó és nem látó színészek érzékeny alakításai segítségével, miközben a modern Kína valósága is kirajzolódik.

the salvation

Idén is öt helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón várja a közönséget Budapesten a Titanic. A fesztivál végleges programja március 27-étől érhető majd el a http://www.titanicfilmfest.hu oldalon, s április 2-án kezdődik majd a jegyek árusítása. Idén öt jegy vásárlása esetén kedvezményes lesz a jegyár.

ROSTA PÉTER MENTORI PROGRAM – A FRADI KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIÁJÁNAK MEGISMERÉSE + AZ FTC–SZIGETSZENTMIKLÓS LABDARÚGÓ LIGAKUPA-NEGYEDDÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉSÉNEK A MEGTEKINTÉSE

mentori 21

Március 17-én Rosta Péter mentori csoportja ellátogatott a tavaly nyáron átadott Groupama Arénába, amely Magyarország legnépszerűbb labdarúgócsapatának, a Ferencvárosnak az otthona. Kettő az egyben akció részesei lettünk, egyfelől meghallgathattuk az FTC kommunikációs igazgatójának, Volly Györgynek a remek előadását, amely a patinás klub kommunikációs modelljét mutatta be, másfelől utána végignézhettük a Ferencváros–Szigetszentmiklós Ligakupa-mérkőzést, amelyen fontos szerephez jutott egy volt kodolányis hallgató is, erre később még kitérek részletesen.
Nagyon vártak már bennünket, mi sem jelzi ezt jobban annál, hogy a sajtó munkatársainak fenntartott bejáraton belépve a biztonsági személyzet egyik tagja már nyújtotta is nekünk az előre kikészített narancssárga karszalagokat, amivel később szabadon tudtunk mozogni az újságírók számára fenntartott szektorban.
Az utunk abba a terembe vezetett, ahol a sajtótájékoztatókat tartják meg minden labdarúgó-mérkőzést követően (leszámítva a Ligakupa találkozókat). Persze sajtótájékoztató nyilván hét közben is szokott tartani a Fradi, vagy éppen akkor, ha valami fontos, a klub életét meghatározó bejelentésre készül. Nyugodtan elmondható, hogy a sajtóterem bőven eléri a nyugat-európai nívó színvonalát, tágas, sok újságíró befogadására alkalmas, akiknek attól sem kell tartaniuk, hogy a laptopjuk lemerül fontos pillanatban, ráadásként még a WiFi is ingyenes! 
Volly György nem kerülgette a forró kását, rögvest belecsapott az előadás közepébe (részben azért is, mert szorította az idő, egy órával a meccs előtt fogadnia kellett az sajtó képviselőit). Többször is hangsúlyozta, hogy a Fradinak szüksége van a futbalszurkolókra, a szenvedélyes hangulatra, de közben ügyelniük kell arra is, hogy az egyesületet cégszerűen üzemeltessék, mert ez a kulcs ahhoz, hogy a Ferencváros a jövőben még sikeresebben működhessen.
Kiderült, hogy a Fradinak több mint egymillió szimpatizánsa van (ebbe a számba bele sem számítanak a határon túl élő drukkerek), ezért országjáró körútra indult a Fradi-minibusz, ami meglepetésre vidéken nagyobb népszerűségnek örvendett, mint Budapesten és annak a vonáskörzetében.
A kommunikáció alapját képezi, hogy a Fradihoz, mint márkanévhez a sikerélményt kell csatolni, mert Volly György elmondása szerint „ha nyer a csapat, akkor a nap is szebben süt másnap”. Éppen ezért mondják el mindig, hogy a Fradi a bajnoki címre tört minden egyes szezonban, amíg erre matematikai esélye van. A csapat egyébként hosszú idő után tavaly kiléphetett az európai porondra, egész pontosan az Európa-liga selejtezőjében indulhatott el a bajnokságban elért harmadik helynek köszönhetően. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy idén nyáron is harcolhatnak majd az El-főtáblára jutásáért, jelenleg a harmadikok a tabellán.
A külső kommunikáció szempontjából fontos mérföldkő volt, hogy elindult a Fradi TV is, amely egyelőre a YouTube-on és a Sport Klubon tekinthető meg, de a vezetőség már tárgyalásban áll további műsorszolgáltatókkal annak érdekében, hogy minél több háztartásban legyenek elérhetőek az adások. A legfontosabb hírekről a klub hivatalos honlapján és a klub hivatalos Facebook-oldalán tájékozódhatnak a szurkolók, az utóbbin a közösségi média szabályainak megfelelve sokkal lazább hangvételű anyagok jelennek meg. És akkor a FradiMédiáról, vagy a tervben lévő Fradi-városról (ami a Népligetben valósulhat meg) még nem is ejtettünk szót, látszik tehát, hogy mennyire odafigyel a kilencedik kerületi csapat arra, hogy minél több és minél színesebb anyagokkal lássa el a szimpatizánsait, egyúttal próbál közel kerülni hozzájuk.
Az előadást követően megtekintettük az SZTK elleni mecset is, ami sok izgalmat nem tartogatott, mert a hazai csapat könyörtelenül kihasználta a vendégek gyermeteg hibáit, és végül 7–1-re nyert, ezzel gyakorlatilag formalitássá vált a visszavágó (mondjik az egyetlen szigetszentmiklósi gól hatalmas örömet okozott a 300-400 vendség szurkolónak). Talán más lett volna a végeredmény, ha minden támadást rábíztak volna Puskás Gáborra, az SZTK jobbhátvédjére, aki nem egy alkalommal tartotta meg gyönyörűen a labdát, kiosztott mellé pár kötényt is, játéka egyértelműen kiemelte csapattársai közül – mondjuk egy volt vagy jelenlegi KJF-es hallgatótól ez a minimum elvárható szint. 
Összességében elmondható, hogy kaptunk egy minden igényt kielégítő sport kommunikációs előadást egy minden igényt kielégítő modern stadionban, akinek voltak előítéletei, negatív sztereotípiái a Fradival kapcsolatban, az biztosan hallott olyan dolgokat, amelyek miatt átgondolja a korábbi véleményét. Még egyszer köszönjük szépen Volly Györgynek és a Ferencvárosnak ezt a lehetőséget, jó volt kicsit belülről is megismerni egy ilyen klub életét!

Rosta Péter

mentori 2 mentori 3 mentori 4 mentori 5 mentori 6 mentori 7 mentori 8 mentori 9 mentori 10 mentori 11 mentori 12 mentori 13 mentori 14 mentori 15 mentori 16 mentori 17 mentori 18 mentori 19 mentori 20 mentori

Spielberg és Hanks újra együtt

A háromszoros Oscar-díjas Steven Spielberg és a kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks ismét együtt dolgozik: új kémfilmjüknek már címe is van: a Kémek hídja (Bridge of Spies, hazai bemutató: 2015. ősz) megtörtént esetet dolgoz fel. Egy New York-i ügyvédről szól (ő lesz Hanks), akit a hidegháború idején a CIA a vasfüggöny túloldalára küld, hogy tárgyaljon egy elfogott amerikai pilóta szabadon engedéséről. A film arról a berlini hídról, a Glienicker Brückéről kapta a címét, amely Nyugat-Berlinből a fal túloldalára, Potsdamba vezetett, és a hatvanas években valóban a legértékesebb és nyugati kémek cseréjének lett a helyszíne.

tom
A film különlegessége lesz, hogy bár Spielberg 27 filmjéből 26-nak John Williams szerezte a zenéjét, ezúttal Thomas Newman a komponista: Williams betegsége miatt nem tudta vállalni a munkát, de a következő Spielberg-moziban már ismét ő fog dolgozni. A forgatókönyvet a Cohen testvérek írták, Hanks partnere Amy Ryan, Alan Alda, Mark Rylance és Scott Shepherd.

A kém nagyot puffan

Akciófilmet forgatni veszélyes. Vígjátékot még veszélyesebb: a tavaly nyáron Budapesten és a Balatonnál is készített amerikai szuperprodukció, a Melissa McCarthy, Jude Law és Jason Statham főszereplésével készült A kém (Spy, hazai bemutató: május 21.) például már a munka első hetén majdnem abba is maradt a főszereplő balesete miatt.
– Az az őrület, hogy Melissa nagyon kemény csaj, és nagyon kockázatos kaszkadőrmutatványokra is hajlandó – mondta az esetről Paul Feig, aki a Koszorúslányok és a Női szervek rendezése közben már alaposan kiismerte a dundi komikus színész képességeit. – Láttam ugrani, vetődni, motorozni, és sosem féltettem. A kém forgatásán is volt egy jó kaszkadőre, de ő rengeteg mindent mégis maga vállalt.
– Hát persze, hiszen egy ügyetlen csajt játszom, aki eszméletlen helyzetekbe keveredik. Neki nem kell egy terminátornak lennie – mondja erre Melissa McCarthy, aki valóban nem úgy néz ki, mint egy terminátor.
A sors fintora azonban, hogy a forgatás első hetén a színésznő egy egészen egyszerű jelenet felvételekor sérült meg: megcsúszott a nedves márványpadlón, és hanyatt eset. Egy hetet töltött kórházban, míg újra próbálták talpra állítani.
– Egész a munka elején voltunk – meséli a rendező. – Amikor hallottam, mekkorát puffan, azt gondoltam: „Nekünk végünk!”: csak egy csúnyább szó is volt benne.

kém

Őszülni nem ciki – a Marigoldban

Richard Gere megváltozott. A szívdöglesztő sztár karrierje első felében hiúságáról és háklisságáról volt híres – azóta viszont mintha kicserélték volna. Barátságos, megértő és az önszeretet sem jellemző rá: partnerei szerint – a legutóbb Judi Dench, Maggie Smith és Bill Nighy a Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel-ben (12) (The Second Best Exotic Marigold Hotel, hazai bemutató: április 2.) – nagyszerű vele dolgozni.
– Az öregedés csöppet sem zavar – nyilatkozta Gere A második Marigold Hotel premierjén. – Kicsit sem érdekel, hogy ősz vagyok. Egyébként: ha befestem a hajam, max. öt évet fiatalodom. Annyiért nem érdemes bajlódni.
A színész a plasztikai sebészetben sem hisz, szerinte felesleges és haszontalan szokás; legfeljebb a súlya miatt aggódik.
– Hollywoodban néha körülnézek, és azt gondolom: van-e itt valaki, aki nem fél a ráncoktól? Van-e olyan egyáltalán, aki elégedett azzal, ahogy természetesen kinéz? De mind tévednek. Anglia ebből a szempontból is jobb hely. Azért örülök, hogy angol filmben játszhatok. A Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel-ben az öreg és a fiatal szereplők egyformán jó fejek: pont, mint az életben!

keleti

A Bérhaverok nagy dumája

A jó színész munkaeszköze az együttérzés. De Kevin Hart a Bérhaverok (16) (The Wedding Ringer, hazai bemutató: március 26.) pergő nyelvű sztárja nemcsak a megformált karakterét próbálja megérteni. Az ő szíve a forgatókönyvíróért is vérzik. A stand up mester új filmjében házasodni készülő, magányos balekoknak nyújt különleges szolgáltatást: aki tök magányos, de a menyasszonya előtt sok baráttal bíró macsónak szeretne látszani, az kibérelheti őt tanúnak vagy régi havernak. Így találkozik a Josh Gad játszotta figurával, akinél még nem volt lúzerebb ügyfele.
– Szerintem, a Bérhaverok forgatókönyv-írói sokat sírtak otthon a forgatási napok végén – mondta egy újságírónak Hart. – Josh és én rengeteget improvizáltunk filmezés közben. Az egyik poén hozta a másikat, és mi nem hagytuk magunkat megfékezni, egyre vadabb dolgokat mondtunk és csináltunk… csak egymásra figyeltünk, és nem az írott szövegre.

bér
A rengeteg rögtönzésből persze az is következik, hogy a Bérhaverok végleges változatának kialakítása során sok mindent ki kellett vágni: különben túl hosszú lett volna a vígjáték. De Hart-ot ez csöppet sem zavarja: legalább lesz mit tenni a DVD-re meg a vége főcím végére – mondja.