ROSTA PÉTER MENTORI PROGRAM MOLNÁR PÉTER SZOCIOLÓGUS, MÉDIA-KUTATÓ ELŐADÁSA

2014. szeptember 17.

kutatopont

Molnár Péter előadása:

A marketingkommunikáció és a reklám

Mentori óra keretében a főiskolára látogatott, előadást tartani Molnár Péter, médiakutató, reklámszakember, aki első sorban piackutatással foglalkozik.

Az előadás célja az volt, hogy a kommunikáció és médiatudományi karon tanult hallgatók, minél több ismeretet szerezzenek a szakmában rejlő lehetőségekről, hogy friss diplomásként megtalálják helyüket a munkaerőpiacon.

A mai világban rendkívül fontos szerepe van a médiának, hogy mit és hogyan közöl a hallgatókkal, fogyasztókkal. A tömegkommunikáció segítségével könnyen és hatékonyan nyerhetjük meg magunknak a fogyasztókat. A médiának nagyon nagy a felelőssége az információáramlásban, melynek sikeréhez jó médiaszakemberekre van szükség.

Mint megtudtuk, rengeteg, különféle szegmense van ennek a szakiránynak, és számos lehetőséget rejt magában. Nem csak médiaszereplőként lehet elhelyezkedni, hanem vállalatoknál és cégeknél is, mint reklám és marketingkutató, piackutató, közvélemény kutató, reklámtervező, stb…

Különböző vállalkozások és cégek, például: médiaértékesítő, adatfelvevő, filmgyártó, médiatervező – és médiavásárló cégek, casting ügynökségek, reklám és kreatívügynökségek kínálnak álláslehetőséget a friss diplomás munkavállalóknak.

Érdemes még a főiskolai évek alatt gyakornoki munkára jelentkezni, hogy az ember tapasztalatot gyűjtsön, ismeretségeket kössön, és még ha számára nem is tűnik érdemi munkának az, amit végez, de az ott látott és hallott tapasztalatokat majd kamatoztatni tudja a későbbiekben.

Arról nem is beszélve, amennyiben látnak rátermettséget és ambíciót a gyakornokban, akkor hosszú távú munkalehetőséget kínálnak a számára.

Ezek az előadások, hasznos információkkal és tanácsokkal szolgálnak, nekünk hallgatóknak. Olyan szakemberek, mint például Molnár Péter, kérdéseinkre választ adva, valós példákon keresztül, hitelesen mutatják be a szakmát.

Pető Norbert

2014-09-29 16.18.09 2014-09-29 16.18.14 2014-09-29 16.53.27

Posted on October 19, 2014, in MENTORI PROGRAM and tagged , , . Bookmark the permalink. Leave a comment.

Leave a comment